(Szex)játékok a fa alatt
“Kedves Dóra! Négy hónapja járunk a barátnőmmel. Ő az első olyan lány az életemben, aki meglehetősen nyitott a szexre, tele vággyal, kíváncsisággal. Ami kicsit szokatlan, egyben borzalmasan izgalmas, hogy sok dologban ő a kezdeményező. Nem akarok viszont lemaradni, nekem is vannak titkos fantáziáim, de nem tudom, hogy mit, mennyit merjek belőle és főleg hogyan megosztani. Az interneten láttam például egy szuper szexi nőt, megkötözve. Kicsit tartok tőle, hogy ez már sok lenne, de közben meg izgatja a fantáziámat. Te mit javasolnál? Üdv Marci
Kedves Marci! Közeleg a karácsony, ha túléltétek a vizsgaidőszakot, remek lehetőség nyílik majd az új ötletek „ajándékcsomagban” való átnyújtására. A te legszebb idei ajándékod valószínűleg ez a lány, aki, ha jól értem, kinyitott most minden ablakot a vágyra és kalandra. Ezt kár lenne kihagyni. Nos, ami a kötözős játékokat illeti, szerintem ez nem feltétlenül elvetemült játék, azt sejtem, hogy ezt azok terjesztik, akik még nem próbálták „élesben”. Ugyanis a kötözés nem biztos, hogy perverz dolog, nem jelent erőszakot sem teljes kiszolgáltatottságot vagy egyoldalúságot. Sőt! Ez egy igen kifinomult eszköz és tér arra, hogy játszatok egymással, egyben sok szempontból felszínre hozhat egyéni érzelmeket és tesztje lehet a kettőtök közötti intimitásnak vagy bizalomnak is.
A kötözés ugyanis nem kell, hogy a klasszikus értelemben vett szexszel járjon. És nem is olyan mint egy ünnepi asztal megterítése, ahol a ceremónia a cél. Itt maga a megkötözés folyamata is része a játéknak. Néhány alapszabály: jó minőségű, ne túl vékony kötelet szerezzetek (vitorlás boltokban kapható), az interneten nézzetek utána a csomózás helyes technikáinak, ami fontos, hogy azonnal ki tudd oldani a másikat és hogy ne szoríts el eret. Nagyon fontos a folyamatos kommunikáció, hogy bármikor abba tudjátok rossz érzések nélkül hagyni a játékot. Ehhez humor kell és egy biztonsági szó (pl. ibolyavirág), ami, ha elhangzik, azonnal meg kell állni. Egy fantázia-képen túl mire lehet ez jó játék? Egészen egyszerű dolgoktól komplikált szex és szerepjátékokig sok mindenre. Már az igen izgalmas, hogy ha csak a kezedet, lábadat nem tudod mozgatni, vagy ha be van kötve a szemed, egészen új érzékek bukkanak fel és az eddig ismert érintések is újnak fognak tűnni. Lehet szerepet cserélni, ki lehet próbálni, hogy milyen amikor az egyikőtök nem tud a testével válaszolni egy olyan helyzetben, ami hagyományosan egy interakció. De legalább ugyanilyen érdekes az aktív fél számára, amikor mindent neki kell kitalálnia és csinálnia.
Finom tesztje is lehet ez a kettőtök közötti intimitásnak, hogy mennyire adjátok át magatokat, extra figyelmet és sok szeretkezésre szánt időt igényel és nem utolsósorban remek esztétikai élményt nyújthat mindkettőtök számára. És, hogy mindezt hogyan kellene tálalni? Nézegessetek együtt képeket, beszélgessetek egyelőre tét nélkül, és ha nyitottságot érzel, akkor átadhatod a kötélből készült masnit a karácsonyi csomagban.