Telibe viszonzott vágyakozás
Vágyra hangolva
Reggel 7, sms érkezett, banki átutalási megbízás teljesült, közlemény: „Megfogom a csípőd, elmerülök az ágyékodban”. Hogy, tessék?
Az utalás küldője partnerem, szerelmem, és gyermekem apja, akivel mellesleg évek óta együtt élünk és most még javában szuszog a családi ágyban. Nincs idő túl sokáig merengeni, gyerek a bölcsibe, rohanok úszni, hogy a délelőttbe még beleférjen a bevásárlás, főzés, cikkírás.
Ne haragudj, ma nincs kedvem
Ülünk a kanapén, szemben velem egy fiatal nő, nemrég szülte a harmadik gyerekét és most úgy döntött hogy kilép a több, mint tizenöt éves kapcsolatból. „Azt mondják, hogy nem vagyok normális, de majd kitombolom magam, és akkor minden visszaáll a régi kerékvágásba. Én viszont azt akarom megtudni, hogy meghalhat-e bennem a vágy”. „Most van?” – kérdezek vissza. „Van, éjjel nappal szexelünk, és olyan szerelmes vagyok mint a lánykoromban.” „Akkor mi a kérdés?” „Háát, hogy meddig maradhat ez így? Előbb utóbb biztosan elmúlik a vágy? Nem akarok megint ugyanígy járni”. Megkérdezem, hogy nem hiányzott-e abban a tizenöt évben, vissza lehet-e nyomozni, milyen volt, amikor még megvolt. „Nem, egyáltalán nem hiányzott, volt helyette más. Volt szeretet, család, szakmai elismerés.” Nem esik túlságosan nehezemre visszagondolni a szülés utáni szoptatós hónapokra, amikor tombolt bennem a prolaktin, alig aludtam, és a szex volt az utolsó, amire gondolni bírtam. És olyan is volt, hogy éveket éltem valakivel, akivel nem volt szinkronban a vágyunk. Akkor ez borzalmasan frusztrált, nem értettem. Azt éreztem, hogy nem vagyok igazán nő, nem vagyok eléggé szeretve, nem vagyok fontos. Próbáltam róla beszélni, de az csak rontott a dolgon. Aztán inkább eltereltem a figyelmemet, csináltam más dolgokat, ahonnan elég visszaigazolást kaptam és a szó szoros értelmében „leszoktam” a vágyról. Mindebből azonban megtanultam néhány fontos dolgot: az egyik, hogy sokszor van, hogy nem kívánom a szexet, hogy nincs kedvem hozzá. Ennél nehezebb volt megtanulnom, hogy ehhez jogom is van. Még sok év kellett hozzá, hogy ezt ki is merjem mondani, anélkül, hogy bűntudatot kellene éreznem miatta. Viszont azt is megtanultam, hogyha túl sokáig élek szex nélkül, akkor egyszerűen lekapcsol az agyam szexes váltókapcsolója, nem fáraszt feleslegesen olyasmivel, amire nincs reális kilátásom. Igen, úgy tűnik, meghalhat a vágy.
Lusta szeretők
Ahogy egy vágyhiánnyal küzdő házaspár nőtagja nemrég így fogalmazott: egyszerűen nem vagyok abban
az üzemmódban. A vággyal kapcsolatban azonban azt is tapasztalom, hogy van egy nagyon fontos különbség aközött, hogy valóban nem akarom, nem vágyok a testiségre, vagy mindez csak kifogás, a kényelem, az egyszerűség diktálja. Azt érzem, hogy ez egy igen trükkös, és sokszor nehezen tetten érhető különbség. Ha megkérdeznek arról, hogy mik a fontos dolgok az életben, a szex-szerelem-intimitás általában benne van a válaszban, nyilván adott helyzettől függően más és más sorrendben. Azonban ahogy telnek a hetek, munkával, gyerekneveléssel, ezernyi s
ziszifuszi tennivalóval, sokszor kapom magam azon a kérdésen, hogy mikor is szerelmeskedtünk utoljára? Idejét se tudom…
Csoportbeszélgetéseken folyamatosan tesztelem, hogy mások is élik-e át azt a fura ambivalens érzést, hogy a világ, amiben élünk mintha azt sugallná, hogy a szexszel, intim heverészéssel töltött idő pocsékolás, leginkább a lustálkodással egyenértékű. Mert addig szalad a háztartás, áll a határidős munka, a gyerek meg szobrozik az iskola előtt. Pedig majdnem minden várhat, de legalábbis éppen olyan fontos lenne néhány tiszta óra összebújással töltött idő, figyelem, gondolat. Mintha a napi tennivalók egy egyszerű és könnyen elfogadható kifogást nyújtanának, mert látszólag fontosabbnak tűnnek. Pedig milyen jó lenne, ha a fontossági sorrendre nem csak akkor derülne ismét fény, amikor a kapcsolat végül bedől és ezzel együtt az egész szépen, nagy gonddal felépített életünk is kártyavárként összeomlik.
Dolgozni a vágyon
Egy neves pszichiáter azt mondta, hogy a szereteten lehet és kell is dolgozni, de a vágyra ez nem igaz. Az vagy van, vagy nincs. Én ezzel nem értek egyet. Azt gondolom, hogy tartós párkapcsolatban a vágyat is ébren kell tudni tartani. A ráhangolódásnak számtalan módja van. Monogám párkapcsolatban élő nőktől nem egyszer hallottam már, hogy a friss és jól működő szexuális élet titka a tervezett spontaneitás. Mert a napi rutin, a monotónia, a stressz, a fáradtság, a feladatok végtelen sora nem hagy túl sok teret a spontán vágynak, annak, hogy a rengeteg szintén kötelező üzemmód mellett még erre is akarjak gondolni, időt, energiát szakítani. Ami nekem sokszor a legnehezebb, folyton nyitottnak maradni. Nem egyszerű, hogy ugyanazzal a partnerrel, ugyanabban a környezetben ne a régi vágyat keressem, hanem egészen új, eddig ismeretlen érzésekre is képes legyek figyelni. Legyenek azok érzelmiek, vagy testiek. Szerencsére a gyönyör egyedül is működik és jó ráhangoló minden társasjátékra is. Én folyamatosan tanulom, hogy ha csak átfut a testemen egy leheletnyi vágy, adjam át neki magam.
A délelőtt közben eltelik, fejemben az átutalási megbízás „oda-nem- illő” közleménye motoz. Eszembe jutnak az egyetemi évek, amikor még ez volt a sztenderd üzemmód. És mégis, most is. A visszavágón gondolkozom. És, hogy ki vigyázzon a kisfiunkra ma este…