Más nyelven
A szexualitással kapcsolatos honi közbeszédbe egy nyitottabb hangot vinni Mester Dóra, az első magyar szexmisszió szervezője, aki az Egyesült Államokban szerzett szexoktató képesítést. A budai Nyitott Műhelyben e cél jegyében tartott beszélgetést a múlt hét végén a szexuális szokásokról. Az eszmecsere alapja az volt, hogy a látogatók titkos vágyukról dobtak cédulákat egy kosárba. „A szexualitásban – éppúgy, mint az élet minden területén – veszélyes bármilyen általánosítás vagy beskatulyázás” – mondta Mester a HVG-nek. Mint Csak a testemen át című blogjában írja, Magyarországon a szexuálterapeuták, szexológusok, nőgyógyászok, pszichológusok szinte mindegyike valamiféle probléma felől közelít a szexhez, ezzel szemben a szexoktató szerint nincsenek jó vagy rossz válaszok, ezért olyan, előítéletektől mentes nyelven kínál beszélgetést a szexualitásról, ahogyan például az asztali örömökről szokás beszélgetni. Miután a múlt félévben szakszemináriumot kezdett a pesti bölcsészkaron a szexualitás társadalmi konstrukcióiról, Mester az iskolákban is szívesen megjelenne. A legelső partner ebben a fóti Waldorf gimnázium, ahol már folynak kísérleti szextanórák, és nemsokára egy hetedik kerületi intézmény is csatlakozik.