Mondjuk látszik, hogy elég ritkán járunk a belvárosban, legalábbis nekem tegnap volt szerencsém először látni az Erzsébet téren a Nagyszerű innovációk nőknek c. remekbeszabott kiállítást, ami minden bizonnyal impozáns. Szerintem a nagyszerűsége azonban kimerül a méretekben. Azt gondolom, hogy ezért az még kevés, hogy hétköznap az unalomig ismert használati tárgyakat gigászi méretekben látunk köztéren viszont.

Az sokkal meredekebb volt számomra, hogy az egészet éppen nők napjára bírták összerakni és, hogy a kurátor szerint mindez nem csak a látvány miatt izgalmas, hanem mert a bemutatott tárgyak, a “gigantikus mosógép, többméteres rúzs, óriásporszívó – csak néhány azon innovációk közül, amelyek forradalmasították a nők életét az elmúlt évszázadban.  Ma már nehéz elhinnünk, hogy az olyan tárgyak, mint a mosógép, a nadrágkosztüm vagy a rúzs, valóságos forradalmat hoztak a nők életébe, s mindegyikük hozzájárult ahhoz, hogy a 20. század végére egy egészen új, minden eddiginél függetlenebb, öntudatosabb és szabadabb nő születhessen.”

Nekem meg azt nehéz elhinni, hogy képes egy női kurátor 2010-ben, a Nők napján, Budapest egyik központi közterén egy ilyen mondatot elmondani. Hogy a szabadságot valóban a háztartás gépesítése jelentené és nem pedig a nők házimunka alóli felszabadítása? Szinte kínosnak érzem erről beszélni, azt gondolnám, hogy annyira közhelyes. Hogy mindenki számára ugyanaz az üzenet, hogyha a háztartási gépek fejlődését a nők szabadságaként aposztrofáljuk, azzal nem állítunk egyebet, minthogy a nemi szerepek ilyetén egyenlőtlen leosztását egyszer s mindenkorra rögzítettük, úgy, ahogy azok voltak. A nőnek a konyhában a helye. A modern nő csak abban különbözik, hogy nejlonharisnyát is hord, rúzsoz és spiráloz. Mert attól lesz szexi és vonzó a macsó férfinak. Basszus. Hol tartunk?