Szexből szerelem?
Kedves Dóra! Egy bulin összejöttem egy nálam idősebb sráccal, akit előtte egyáltalán nem ismertem. Egy barátnőmmel mentünk, semmi nem számított, elég sokat is ittam és én kezdeményeztem. Inkább csak heccből, meg mert semmi érdekes nem történt. Rendes egyéjszakás történetnek nézett ki a dolog, de a srác másnap éjjel felhívott, találkoztunk, megint szexeltünk. Ez ment három napon át, aztán ő visszautazott Amsterdamba, ahol dolgozik. Ez három hete volt, azóta emailezünk, de totál össze vagyok zavarodva. Meggyőződésem, hogy egy kapcsolat nem kezdődhet szexszel, de legalábbis semmi jó nem születik belőle. Most viszont mégis úgy érzem, hogy szerelmes vagyok és meg akarom őt tartani. Nem tudom, hogy hogyan csináljam, ha így „fordítva” haladunk, és minden értékes lapomat az első napokon eljátszottam. Éva
Kedves Éva! Nyilván mindenki mást gondol értékes lapnak, de nem hiszem hogy három első szex – ebből egy meglehetősen alkoholos – lett volna a legizgalmasabb dolog, amit magadból mutathattál. Szerintem nincs sehol megírva, hogy a tested a legértékesebb kincsed. Ez akkor működne, ha a szüzességnek még mindig kiemelt társadalmi jelentősége lenne. Egy barátom (lány) kifejezetten azt vallja, hogy jobb ha az elején kiderülnek olyan dolgok is a másikról, amiket hosszas udvarlás, levelezés során még csak nem is sejtenénk. Egy második, harmadik alkalommal lemeztelenedni egy idegennel sokat elárul arról, hogy mennyire vagytok fizikailag, temperamentumban, intimitásban összehangolva. Azt gondolom, hogy ha nem ijesztett el egymástól benneteket ez a kezdés, és a fizikai távolságot leküzdve is motiváltak vagytok a folytatásra, akkor a történet magáért beszél. Szakadj el a kliséktől és használd ki a távolságot, most tudtok úgy beszélgetni, levelezni, amiben egy csomó más dimenziója a személyiségednek és a kettőtök között alakuló valaminek is megnyílhat. Semminek sem csúcspontja lefeküdni valakivel, vagyis minden attól válik csúcsponttá, hogy ti annak élitek meg. Az én tapasztalatom az, hogy ráadásul a szexben nem is az első alkalmak a legjobbak, úgyhogy ezen a téren is van még bőven lehetőségetek. Arra figyelj, ami van és ne a a már megtörtént dolgokon szorongj! Az sokkal nagyobb kihívás, hogy a fizikai távolsággal mit kezdtek, mennyire tudjátok a hiányt, a logisztikai nehézségeket a kínálkozó romantika szolgálatába állítani.