Az óvszer helye – egy gyerekes háztartásban
Kisgyerekes anyukaként magam is azt veszem észre, hogy a szexuális nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Pontosabban fogalmazva, ha akarjuk, ha nem, ez a folyamat megkezdődik abban a pillanatban, amint gyermekeink értelme és kíváncsisága nyiladozni kezd. Én ezt minden botlásával, minden ügyetlenkedésével izgalmas, cseppet sem félelmetes kalandnak élem meg. Nemrég elnéztem, ahogy a gyerekem és a papája keringenek egymás körül a szőnyegen és próbálják egy hároméves szintjén érthetővé tenni a világegyetem működését, a bolygók mozgását, a gravitációt. Azt éreztem, hogy igen, ez már komoly szülői kihívás. Ezzel a világért sem akarnám lebecsülni a szexuális nevelés feladatát, sőt. Amennyire kézenfekvő, mondhatnám testhezálló sok kérdés kezelése, amíg csak apa-anya és gyerekek vannak, legalább olyan bonyolult, hogyha mindez kikerül az otthon zárt teréből. Néhány napja kaptam egy levelet, amiben a szülők ezzel a dilemmával küzdenek.
„Négyéves, mindenre nyitott, kíváncsi kislányaim felfedezték az óvszert a hálószobai éjjeliszekrény fiókjában. Az óvszereket mostanság gyönyörű színes dobozba csomagolják, ez felkeltette az érdeklődésüket. Forgatták, nyitogatták, és mivel üres volt, elkérték, hogy betegyék a kiskonyhájukba. Kérdezgették, hogy mit tartunk benne. Egyelőre bizonytalan vagyok, hogy részletesen el kell-e mesélnem az óvszer lényegét és használatát. Nem is azért, mert prűd lennék, hanem mert a lányok mindig mindent megosztanak mindenkivel. Az óvó néni egyszer bizalmasan megsúgta nekem, hogy a lányok elmondták, hogy az apukájuk körül van metélve. Ilyesmiket ők a legnagyobb természetességgel közölnek. Egy másik alkalommal a pénztárnál sorban állva egyikőjük hangosan érdeklődött, hogy még mindig folyik-e puncimból a vér. Van némi aggodalmam, hogyha elmesélek mindent az óvszerről, akkor ők azt, mint fontos tudást továbbadják az óvodában. Mit gondolsz, ez csak engem zavar, és valójában ennek nincs semmi jelentősége? Hogyan meséljek úgy az óvszerről, hogy számukra ez pontosan ugyanolyan tudásként épüljön be, mint az, hogy hogyan lesz a kemény héjú tojásból puha rántotta. Szexuális felvilágosítás témában mindenképp az őszinteség híve vagyok, mert nem akarok olyan mesékbe bonyolódni, amiket aztán egy ponton már nem tudok folytatni. Petra”
Hol a határ? – foglalhatnám össze kérdésben a történet lényegét. Meddig lehet elmesélni négyéves korban, hogy mire használjuk az óvszert és hogyan lehet elmagyarázni, hogy mit jelent az intim és mit a nyilvános tér, ahol ezekről a dolgokról másképpen beszélünk? Ezek, belátom, valóban nem könnyű szülői feladatok, főleg, hogy a határ minden családban máshol van és a gyerekek kíváncsisága is nagyon eltérő.
Van, ahol egyszerűen nem beszélnek róla. Az óvszer zárható fiókban van, a menstruációs betétet diszkréten, nem a kicsik szeme előtt cserélik, sokan még a gyerekek előtti meztelenséget sem tartják helyénvalónak. Családról családra változik, hogy mennyit engednek a szülők látni abból, amit gyűjtőnéven szexualitásnak hívunk. Ezek lehet tudatos döntés, azt gondoljuk, hogy ezek „felnőttes” dolgok, vagy nem akarunk végtelen hosszú magyarázatokba bonyolódni, vagy egyszerűen csak zavarban vagyunk, mert anno az anyánk is zavarban is volt és fogalmunk sincs, hogy hogyan is kellene a gyerekeinkkel kezelni ezt a témát. Valójában a szexuális nevelés ilyenkor sem marad el, mintával így is szolgálunk, beszél a testünk, a mozdulataink, az összerezzenésünk, ahogy magunkra kapjuk a törölközőt, vagy ahogy tétovázunk egy válasz előtt.
Én annak az iskolának a híve vagyok, akik otthon ezt a témát nyíltan kezelik. Azt tapasztalom, hogy ezek a kérdések előbb vagy utóbb úgyis előjönnek. Nemcsak a testi dolgaink, hanem az érzelmi életünk kifejezésének nagy része is – ha akarjuk, ha nem – ugyanabban a fizikai térben zajlik, tehát látható gyerekeink számára is. Ha viszont otthon kicsi gyerekkortól nyíltan beszélünk, akkor könnyen belefutunk olyan helyzetekbe, ami a levélben is szerepel.
Nagyon jól jellemzi a felnőttek világát, a világunkat, hogy valójában mi vagyunk zavarban akkor, amikor a gyerekeink nyilvános, félnyilvános helyeken ilyen nyíltsággal beszélnek testi dolgokról. Nyilván önmagában nem az kínos, ha megtudja a pénztáros néni, hogy menstruálsz – valószínűleg ő is szokott menstruálni – hanem az, hogy erről így nem szoktunk beszélni, és talán ami még zavaróbb, hogy ez a gyerek szájából hangzott el akkor, amikor erre a legkevésbé számítottál. Igazából nem vagyunk felkészülve arra, hogy intim témákról bármikor bárkivel beszéljünk. Nem ez a norma.
Szerintem éppen attól különösen izgalmas szülőnek lenni, hogy lehetőségünk van magunkat is kívülről látni sok olyan helyzetben, amire már felnőttként egyébként nem is reflektálunk. Ezek nem félelmetes, nem mások számára bántó titkok, ezek az élet hétköznapi apróságai. Ha mégis zavar minket, hogy a gyerekünk ilyen nyíltsággal beszél erről, akkor mindenekelőtt ezt a zavart kell magunkban megérteni. A gyerekeknek meg lehet tanítani, hogy vannak dolgok, amikről csak otthon beszélgetünk. Ha máshogy nem, egy idő után ő maga látni fogja hogy mikor hol kivel miről és hogyan beszélünk. Ha viszont elmagyarázzuk, akkor szerintem az fontos, hogy értsék az okát; a szemérem, gátlás, bűntudat szavaknak négyévesen még nincs jelentése. És hiszem azt, hogy az lenne üdvös cél, hogy ne is legyen jelentése. Ne azt „tanulják” meg, hogy ezek valamiért nem oké dolgok! Ha az óvó néni titokban pusmog róla, anya zavarban van, akkor a végső üzenet mégiscsak az lesz, hogy valami nincs rendben a körülmetélés, az óvszer vagy a menstruálás körül, mert ezekre mégsem ugyanúgy reagálnak a felnőttek, mint a kemény tojás versus puha rántotta kérdésére.
Hogy konkrétan mennyit érdemes elmesélni az óvszerről? Ezt gyereke és szülője válogatja. Mi azt mondjuk itthon, hogy ezt kell apa kukijára húzni, hogyha nem akarunk kisbabát. Egyelőre nincsenek további kérdések, de azt hiszem azt is megértené, hogy ezért nem tudnak az apasejtek a petesejthez úszni. Azt biztos, hogy tanácsolnám, abban, hogy mit hogyan mondunk el, abban csak a gyerekünkkel való belső dinamika, a gyerekek kíváncsisága és a belülről fakadó érzelmeink vezéreljenek és soha ne az, hogy mit fog szólni az óvó néni, a pénztáros néni, vagy bárki a külvilágból.