Az én életem!
Kedves Dóra! 55 éves vagyok, férjemmel harminc éve házasodtunk, felneveltünk három gyereket. Mindenünk megvan, de bennem minden az eddigi életünkből most kezd elviselhetetlenné válni. Régen könnyebben szemet hunytam a férjem „nagy természete” miatt. Én szerettem őt, így sok mindent elnéztem neki. Azt is, hogy a szexben mindig az van, amit ő akar, azt sosem kérdezi, hogy nekem mi lenne jó. Ha ő együtt akart lenni és én fáradt, beteg voltam, vagy csak nem volt kedvem hozzá, akkor sokszor erőszakkal magáévá tett. Ez ellen sem szóltam, hiszen csak elvette, ami jár neki. Felnőtt gyerekeim vannak, érett nő vagyok, most már azt gondolom, hogy ez nem jár neki csak úgy. Nem volt örömöm a szerelemben, nem tudom, mi a jó szex. Nem vagyok még olyan öreg, és most én érzem úgy, hogy jár még nekem valami ebben az életben, de nem tudom, hogy mit tegyek. Szilvia
Kedves Szilvia. Harminc évet ugyan nem lehet visszapörgetni, de hiszem azt, hogy az élet minden pillanatában van értelme változtatni és minden pillanatban van esély egy jobb életet kezdeni. Nyilván ez nagyon nehéz és bonyolult döntés. Az azonban biztos, hogyha úgy érzi, hogy akarata ellenére történnek a kapcsolatában a dolgok, ha úgy érzi, hogy bántják, és, hogy szeretne lépni, de nem tudja merre, hogyan, akkor erre ma már vannak szakavatott segítők. Például a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület ingyenesen hívható segélyvonalat ad olyan nők részére, akiknek a családjuk nem jelent érzelmi-fizikai biztonságot. Jogi, pszichológiai és praktikus segítséget is adnak azoknak a nőknek és gyerekeknek, akiket lelki, szóbeli, fizikai vagy szexuális bántalmazás ér a családjukban. Itt olyan szakemberek dolgoznak, akik tisztában vannak azzal, hogy sok nőt megítélne a környezete, hogyha egy ilyen dilemmát nyíltan megosztana. Sokszor van az, hogy a szégyenérzet miatt nem mer valaki nyíltan, szemtől-szembe segítséget kérni, ezért van lehetőség arra, hogy név nélkül lehessen őket hívni. A segélyvonalon a beszélgetések segítenek feltérképezni, hogy például az Ön helyzetében mit lehet tenni, kire miben tud számítani, hogyan hozhat meg bátran és felelősen egy olyan döntést, ami az életét jobbra fordíthatja.
NaNE Egyesület (www.nane.hu)
Bántalmazott nőknek és gyerekeknek
Ingyenes segélyvonal: 06-80-505-101
Minden este (szerda szünnap) 18 és 22 óra között