NLC hetigyors | 2011. április

„Senki nem szereti felvenni más használt zokniját!” Ezzel a sommás bölcsességgel  indított utamra kamaszlányként annak idején az apukám. Ez szépen mélyen meg is ült, úgy vigyáztam a testemre, ahogy csak bírtam. De ez az intelem csak addig működött, amíg nem epedtem épp az aktuális fiúm után őrült szerelmesen és persze nedves bugyival. És valahogy ott, akkor sosem éreztem, hogy kevésbé lennék értékes, teljes, szép és okos, csak mert átadom magam az érzéseimnek, a vágyaimnak. Szerencsére azóta sem érzem. És talán még nagyobb szerencse, hogy a legkevésbé sem sikerült a férfiak egyszerű használati tárgyaként azonosítanom magam és a szexualitásomat.

Nagyon érdekes viszont erről ma kamaszokkal beszélgetni. A mai napig visszaköszön ez a fajta kettős mérce, hogy ami a lánynak szégyen, az a fiúnak dicsőség. Épp a legutóbbi középiskolai órán volt ez a téma az egyik lány kapcsán, akit csak „könnyű”-nek emlegettek társai. Nem is csak erkölcsi ítélet volt ebben, hanem mintha a szexszel való szabadabb rendelkezés azt is sugallta volna, hogy az illető lány kevésbé intellektuális és kevésbé vehetők komolyan az érzései. Rákérdeztem, hogy ugyanezt mondanák-e olyan fiúosztálytársukról, aki sok kalanddal büszkélkedhet. Elismerték, hogy az ő tizenhétéves korosztályukban egyáltalán nem ítélik el azokat a srácokat, akik csajozósak, sőt, igazából szavuk sincs a ribancra fiúban.

Ugyanennek kapcsán beszélgetve az is kiderült, hogy ma már a lányok és a fiúk is egyetértenek abban, hogy a lányoknál sem mindig jár a szerelmi hevület és a testi vágy kéz-a-kézben. Én személy szerint nagyon remélem, hogy előbb utóbb elérkezünk egy olyan világba, ahol nem aszerint vehetők komolyan valakinek az érzelmei, a szándékai, hogy az illető éppen fiú vagy lány. Egy olyan világba, ahol a vágyat, a testi-lelki intimitást megélni mindkét nemnek egyformán joga és lehetősége lesz. Mint ahogy a szexszel kapcsolatos kritikus gondolkodást és felelős magatartást is ugyanúgy meg kell tanítanunk a fiainknak is, mint a lányainknak.