Puncianatómia – tudod egyáltalán, mi jó nekem?
NLC – Kérdezz-felelek | 2011. június
Úgy tűnik, hogy a mai világ nagy szókimondása ellenére vannak bizonyos dolgok „ott lent”, amikről tárgyilagosan beszélni valahogy mintha még mindig nem lenne teljesen oké. Mert ugyan a szexről szeretjük azt gondolni, hogy az ösztönök vezérlik és ha helyzet van, akkor minden megy majd magától, ez a gyakorlatban azért nem mindig van így. Sokszor jó lenne megtudni a másikról, hogy mi hogyan is esne jól, de legalábbis valami tárgyi tudással rendelkezni, mondjuk a punci vagy épp a fiúk nemi anatómiáját illetően. Már csak azért is, hogy ne úgy készüljünk alámerülni a másik bájaiban, mintha a Marsra szállásra készülődnénk.
Szia Dóra! Egy hosszú kapcsolat végén vagyok, már el is költöztem a barátomtól, de igazából a kötődéseket nem tudjuk könnyen feladni. Azt érzem, hogy nagyon közel áll hozzám, olyan, mint ha testvérek lennénk. Ez így megy már hónapok óta, újból és újból újrakezdjük. Ami hiányzik, az éppen a vágy, már egy ideje nem kívánom őt, és nem tudom, hogy ennek mi az oka. Ha a vágyat vissza tudnánk szerezni, akkor lehet, hogy még lenne értelme a kapcsolatnak is. Igaz, hogy az együttléteink évek óta kissé monotonok, sosem térünk el a megszokott dolgoktól. És még ebben is van egy konkrét problémám. Valahogy nem tudtam jól megértetni vele, hogy én nem szeretem, ha a szeretkezést rögtön a direkt dolgokkal kezdjük. Én azt szeretem, ha hosszan simogatják a belső combomat, és ha a bugyi is csak sokára kerül le rólam. Ő azt mondja, hogy más csajok máshogy működnek, mintha meg se hallaná, amit jelzek. De nekem ez eléggé vágyölő, már az elején elveszi a kedvem az egésztől. Arról nem is beszélve, hogy az évek alatt el is bizonytalanodtam, hogy mégis velem nem stimmel-e valami. Én vagyok túl lassan haladó, és ez a fiúknak nem jön be? Szeretnék továbblépni, de félek, hogy egy következő kapcsolatban is probléma lesz ezzel. Kata (23)
Kata, szia! Ami a kapcsolat részét illeti, nyilván hosszabb beszélgetést igényelne, hogy kiderüljön, miért ilyen nehéz véget vetni vagy működőképesen tartani ezt a történetet. Az azért elképzelhető, hogy nemcsak a szexet nézve árulkodó, hogy a barátod évek után is miért nem hallja meg, hogy neked mi lenne jó. Számomra mindig nagyon furcsa, hogy sokszor jobban ragaszkodunk általános – és ami legalább ilyen fontos – elképzelt igazságokhoz, mint, hogy konkrétan figyeljünk arra, amit a másik mond. Főleg egy ilyen kérdésben, ahol aztán semmi más nem számít, mint az egyéni ízlés. Ha neked így és úgy jó, akkor az a létező legnormálisabb dolog; maradva a szokásos példánál, ha te tejjel, és cukor nélkül iszod a kávét, akkor az se tej nélkül, se cukorral nem lesz jó, hiába isszák mások így. Egy hosszú távú kapcsolatban szerintem különösen fontos, hogy elszakadjunk a sztereotípiáktól, hogy ne más pasikkal, más csajokkal példálózzunk, mert ez csak frusztráló mindenkinek, és sehova sem vezet. Ha neked az az izgató, ha fokozatosan juttok el a direktebb érintésekig, akkor ezt valóban érthetően merd tudtára adni a partnereidnek! Nincs olyan, hogy gyors, vagy lassú. Te így működsz, neked az izgató, ha kellő időt szántok a ráhangolódásra. Ez nem jó vagy rossz, ez ilyen. Persze az is elképzelhető, hogy egy másik pasival meg egészen máshogy fogsz működni, de azon meg te ne lepődj majd meg: a saját testi reakcióink sem állandóak, nagyban függnek a partnereinktől, élethelyzettől vagy a konkrét szituációtól is. Ha megérett benned a válás, akkor egy új kapcsolatban ez már biztosan egy letisztult tudás lesz. Fogod tudni, hogy számodra ez fontos dolog, és az a tény, hogy erre a szerelmed hogyan reagál majd, mennyire lesz képes figyelni rád, szerintem sokat el fog árulni a kapcsolatotok össz-minőségéről is.
Punci vagy ufó?
Szia Dóra! A véleményedet szeretném kikérni. Lehet, hogy nagyon kezdőnek hangzik a kérdés: bár már volt néhány barátnőm, igazából sosem tudom, hogy amikor a „lényegre” kerül a sor, akkor mi is igazán jó a csajoknak. Azt tudom, hogy a legtöbb lánynak a csiklóját kell kényeztetni, attól lesz orgazmusa, de azért nekem a face-to-face találkozás „ott lent” azért még sokszor kicsit ijesztő. Ha rutinosabb lennék, biztos könnyebben menne, és sajnos erre még a pornóból se kapok igazán nagy segítséget. A lényeg, hogy mit kell a csiklóval csinálni, hogy jó legyen a csajoknak? Köszi a választ! Peti (20)
Peti, szia! Lehet, hogy kiábrándítónak és szakmaiatlannak fog tűnni válasz, de az a helyzet, hogy mindenki kicsit mást és kicsit máshogy szeret; vagyis végeredményben azt nem fogod tudni megúszni, hogy alámerülj és az illető a konkrét puncikat alaposan megismerd. Van azért néhány dolog, amit érdemes tudni, már csak azért is, mert ezek a merülések minden titokzatosságukkal együtt – vagy éppen ettől – legalább olyan izgalmasak lehetnek, mint ahogy most félelmetesnek tűnnek neked. Mindenekelőtt szerintem a legfontosabb, hogy a lányok punciját a lányok agyán keresztül kell megközelíteni, ami ha innen nézzük bonyolítja, ha onnan nézzük egyszerűsíti a helyzetet. De ez a szó szoros és átvitt értelmében is így van: ahhoz, hogy a lányok testileg kellő izgalmi állapotba kerüljenek, ahhoz első körben a fejükben kell meglennie a vágynak, a ráhangoltságnak, az izgalomnak vagy éppen az ellazultságnak. Az kell, hogy akarja az a drága a nő, mert az indítja el nemcsak a vágyát, de fizikailag is az első lépés ahhoz, hogy „ott lent” is elkezdjen egy vérbő állapot kialakulni – ahogy a pasiknak is -, hogy „felálljon” a puncija. Egyszerű fizikai mechanizmuson keresztül ez a szeméremtájéki vérbőség indítja el a hüvely nedvesedését, és többek között ezért is szereti sok nő, ha nem rögtön a csiklója ingerlésével kezdi valaki az udvarlást. A csiklóról van egy tévhit – ahogy a „gombocska” kifejezés is utal rá – hogy ez egy aprócska szerv a kisajkak találkozásánál levő bőrredők alatt. Valójában nemcsak arról esik kevés említés, hogy ennek a szervnek az egyetlen ismert funkciója a női gyönyör előállítása, de arról is keveset hallani, hogy ez a rengeteg idegvégződéssel ellátott, érzékeny testrészünk valójában csak – élve a kínálkozó képzavarral – a jéghegy csúcsa és hosszan folytatódik a szeméremajkak alatt, a testen belül is. És minthogy a látható, szabadon tapintható része a férfiak makkjához hasonlóan, de még annál is érzékenyebb, érthető, ha sok lány például azt nagyon nem szereti, ha valaki egy pornóból ellesett klisé alapján mindenekelőtt lelkes lefetyelésbe vagy dörzsölésbe kezd, kíváncsian figyelve szerelme reakcióját. Ha csak nem kifejezetten az illető lány kérése ez, akkor félő, hogy ebből az akcióból se dzsinn, se gyönyör nem fog előpattanni. Ezért is érdemes tudni, hogy a kis és a nagy szeméremajkak masszázsa, „előkészítése”, éppúgy ezt a gyönyörszervet is érinti, de sokkal kevésbé lesz direkt és zavaró. Kifejezetten technikai részletekért, és még talán a női lélek, de mindenképpen a női test rejtelmeiért ajánlhatom egy kedvenc könyvemet, Paul Joannides A nemi örömszerzés enciklopédiája című könyvét, amiben sok jó tanács van erre vonatkozóan. Ezeken túl azonban a részletes használati utasítást mindig az adott csikló gazdájánál találod majd, ez szerintem a legfontosabb, hogy vele kerülj olyan viszonyba, hogy tudjatok erről nyíltan, gátlások nélkül beszélni is.
Az agyamat izgasd, kérlek!
Kedves Dóra. Egy nagyon furcsa élményben van az utóbbi hónapokban részem. Azt gondolom magamról, hogy elég test meg szex-tudatos nő vagyok. Sok kapcsolat van mögöttem, két gyereket szültem, szeretek szexelni és jóban vagyok magammal. Mégis mintha a nemi szervem az utóbbi időben elkezdett volna máshogy viselkedni, mint ahogy eddig megszokott volt. Régen szerettem a direkt érintéseket, kicsit talán túl fiúsan is működtem, most viszont sokkal izgatóbbnak találom, ha alig ér hozzám a férjem. Legutóbb, miután a gyerekek lefeküdtek, kint maradtunk borozni a teraszon és szerelmeskedni kezdtünk. Nagyon élveztem, olyan volt, mintha titokban kellene csinálnunk. Legnagyobb meglepetésemre még ruhában elmentem, olyan volt, mint egy első randi. Normális ez, hogy visszafele haladok? Zsuzsa (37)
Kedves Zsuzsa! Szerintem minden teljesen rendben van veled, nem hinném, hogy visszafelé haladsz. Sőt, egy pillanatra el is irigyeltem, hogy két gyerek után még tudtok úgy szeretkezni, mintha kezdő szerelmesek lennétek. Számomra éppen attól izgalmasak a testi dolgaink, hogy ennyire bele vannak drótozva az agyunkba, a hangulatainkba, az érzelmeinkbe. Ez a történet nekem azt mutatja, hogy mennyire nem csak a testünk vesz részt ebben a játékban, mennyire nincs értelme az orgazmus fizikai helyét, mindenféle pontokat megszállottan keresni. Én is emlékszem tizenéves koromból olyan orgazmusokra, amiket titokban, szerelemben és állig felöltözve éltem át. Ebből a történetből nem gondolnám, hogy a fizikai anatómiád változott meg ennyire radikálisan, inkább azt, hogy most érzelmi síkon van valami máshogyan, a kettőtök közti erotikus töltés változott most olyan irányba, hogy az egészen finom dolgok, vagy épp a ruhák keltette távolság, a helyzet „szűziessége” vált számodra izgatóvá. Azzal érdemes kísérletezni, hogy mindezek mellett – akár egy maszturbációban – mennyire igényelsz más érintést, az is elképzelhető, hogy hormonális, fiziológiai változások, vagy egész egyszerűen a szexualitásod normális változásai hozták most ezt az új igényt. Ha nem jelent problémát, ha kiismered a működését, akkor szerintem élvezd ki ezt az állapotot.