Ledöntjük a szextabukat – interjú Lux Elvirával és Mester Dórával | Nők Lapja Psziché | 2012. február

Lux Elvira szexuális ismeretterjesztő könyvein generációk nőttek fel. Ő volt az első szexuálpszichológus Magyarországon – ráadásul akkor, amikor még dübörgött a szocializmus, és a szexről még csak beszélni sem illett. Közel negyven évvel később Mester Dóra szex-edukátorként vált ismerté. Az ő megjelenéséig gyakorlatilag nem létezett szex-oktatás az iskolákban.  Összehoztuk a szexuális nevelés két úttörőjét, akik más-más korban, máshogyan, de hasonló célokért küzdöttek, küzdenek.
Zádrovich Aliz írása
Psziché: Amikor Elvira szexuálpszichológus lett, a szexről még csak beszélgetni is tabu volt. Negyven évvel később, amikor Dóra Amerikából hazatérve az első hazai szexoktatóvá vált, már a csapból is a szex folyt. Mégis mindkettejüknek meg kell(ett) vívniuk a maguk harcát. Miért?
Lux Elvira: 1972-ben Kiss Ernő kollégámmal indítottunk egy „kérdezz-felelek” jellegű szexuális felvilágosító programot az I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán, amire sokan jelentkeztek. Akkor a Nők Lapja megjelentetett egy cikket erről. Ők voltak az elsők, akik publikáltak erről a témáról egyáltalán. 1973-ban megjelent a Magyar Közlönyben, hogy kötelező jelleggel be kell vezetni az iskolákban a „Családi életre nevelés” című tantárgyat, ami tulajdonképpen a szexről szólt volna. Azt akarták, hogy az iskolaorvosok tartsanak előadást a szexről, de mivel nem tanultak ilyesmit az orvosi egyetemen, nem lett belőle semmi. Szemellenzős attitűd volt és elutasítás. Aztán a Magyar Szexológiai Társasággal írtunk egy könyvet arról, hogy mit kellene tanítani az iskolákban a szexualitásról. Miután kész lett a könyv, felajánlottuk az iskoláknak, de egy darab sem fogyott el belőle. Nem kellett senkinek. Mégis azt hiszem, hogy a magvacskák, amiket elhintettem – cikkekkel, könyvekkel, tévé-és rádiónyilatkozatokkal, – termékenyek voltak. A mostani 50-60 évesek annak idején az én cikkeimből, a Pajtás magazinból tanultak meg nagyon sok mindent.
Mester Dóra: Manapság nagy a kettősség a szexualitással kapcsolatban. A tömegmédia tele van pucérsággal, a szex állandó eleme minden „rendes” női magazinnak, de csak felszínesen és sematikusan. Mintha a szex a ruhatárunk egy trendi, ám elvárásokkal teli, kötelező kiegészítője lenne. De ennyi. Nagyon kevés szó esik a szexualitás életünkben betöltött bonyolult szerepéről; a test, az érzelmek és az emberi kapcsolatok szövevényes összefüggéseiről. Divatos a fizikai, a technikai elemeket kontextustól függetlenül tárgyalni; anális szexről, multiorgazmusról és hasonlókról beszélni, vagy ezektől teljesen függetlenül pszichológiai, párkapcsolati problémákat elemezgetni. Miközben ezek mind összefüggnek, egyik nincs a másik nélkül. Hogy megértsük, valakinek miért van vagy nincs orgazmusa, ahhoz kell valamit tudni a testéhez való viszonyáról, a családi-kulturális hátteréről, előző kapcsolatairól, jelenlegi szexuális életéről, az érzelmeiről, önismeretéről, a vágyairól, életének általános kiegyensúlyozottságáról. És ez csak egy példa. Nem lehet a testünket úgy kezelni, mintha egy kéjre optimalizált háztartási gép lenne. Ráadásul mindezt úgy, hogy a testi vonatkozásokat legtöbb helyen csak körülírják, a nemi szervek bármiféle megnevezése egészen abszurd módon tabu. Valamiért a szexszel kapcsolatban nincs egyensúly, ez a dolog még nagyon nincs a helyén. Egyszerre túlhangsúlyozott és közben alulértékelt.

Psziché: Elképzelhető, hogy sok szexuális problémának az az oka, hogy nincs elég tudásunk a szexről?
M. D.: A szex érzelmi, kapcsolati hátteréről, de akár csak a testünkről sem. Sokszor még a saját nemi szervünket sem ismerjük. Amikor előadást tartok felnőtteknek vagy kamaszoknak, gyakran viszem magammal a „puncipárnámat”. Amerikában láttam ilyet először. Kettős céllal használom, egyik oldalon szemléltetőeszközként, de legalább ilyen fontos szerepe van abban, hogy egyáltalán kiejtsük a szánkon azt a szót, hogy „punci”. Ezzel elkezdünk nyíltan beszélgetni a témáról. A párna maga egyébként anatómiailag korrekt, rajta vannak a kisajkak, a nagyajkak, a hüvelybemenet, a csikló stb. Lányok, nők is kézbe vehetik, hogy lássák, hogyan épül fel a nemi szervük, mert sokan még sosem látták a sajátjukat. Pedig legalább olyan fontos lenne, hogy „ott lent” is ismerjük, gondozzuk annyira a testünket, mint amennyire az arcunkat, vagy a testünk bármely más területét. Én azt érzem, hogy még mindig van helye egy ilyenfajta felszabadító mozgalomnak, az angol kifejezéssel élve, „pussypower”-nek. Hogy lányok, asszonyok valóban legyenek birtokában annak, amit a testükben, nőiségükben hordoznak. A punci, a pina – nevezzük bárhogy – mintha két szélső érték között mozogna: vagy valami rejteni való, gusztustalan dolog vagy szentély, a világ közepe. Mindeközben a női létezés, a nemiségünk állandó tartozéka és ebben a hétköznapiságában is meg kellene találni a helyét. Onnan születik a gyerek, a férfiak ezért bomlanak, az élet és a gyönyör forrása, már csak ezért is érdemelhetne nagyobb figyelmet a nők részéről is.

A cikk folytatása nyomtatásban olvasható a Nők Lapja psziché 2012. februári számában