Multiorgazmus
Meglepetés magazin – szexrovat | 2013 október
Kedves Dóra. Néhány hete beszélgettem a barátnőmmel intim dolgokról is. Meglepődtem, amikor ő elmondta, hogy a barátjával, ha szexelnek, neki legalább 3-4 orgazmusa van egymás után. Nekem nincs ilyen, én annyira kielégülök egyszer is, hogy legalább egy órának kell eltelnie, amíg újra megkívánom a barátomat, de ő rendszerint már alszik olyankor. Neki sincs szüksége ismétlésekre, legalábbis nem mondja. Ön szerint most jól vagy rosszul csinálunk valamit? Köszönöm a választ, Rebeka
Kedves Rebeka. Ha most egymással szemben ülnénk, akkor visszakérdeznék, hogy mit érez, jól csinálják a barátjával? A leveléből én azt olvasom, hogy tökéletesen jól vannak a párjával az egyszeri közös „vacsora” kölcsönösen boldoggá teszi mindkettőjüket. A szexben az a fantasztikus, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképp működik, és nem kell akarnunk a szomszédunk, a barátaink, a média, de még a szakértők véleményéhez sem igazodnunk. Az orgazmus nagyon szubjektív és összetett testi, pszichés és érzelmi folyamat, minden nőnél máshogy működik, egy nő két orgazmusa sem mindig ugyanolyan, éppúgy függ a párkapcsolattól, partnertől, aktuális fizikai- és lelkiállapotunktól, mint ahogy befolyással van rá a hormonháztartásunk is. Sajnos a média és a szex körüli tudományos vélemények is sokszor azt sugallják, mintha ez a verseny lenne, mintha mindenki testén épp ugyanazoknak a pontoknak ugyanúgy – lehetőleg minél látványosabban – kellene működnie. Valójában azonban a testünk, hasonlóságaink ellenére nagyon eltérően reagál akárcsak a fizikai stimulációra, nem is beszélve az orgazmus bonyolult lelki összetevőiről. A külvilágnak való megfelelés nem tesz mást, mint frusztrációt szül, ami sajnos viszont épphogy legátolja azt az energiát, figyelmet, ami szükséges lehet saját szexualitásunk kibontásához, felfedezéséhez, fejlesztéséhez. Mert a barátnője élménye valóban lehet inspiráló, a kísérletezés izgalmas és újabb felfedezésekhez, meglepetésekhez vezethet. Azonban szerintem akkor tud jól működni, ha ezt a kíváncsiság, a vágy motiválja, és nem az, hogy a legközelebbi közös teázásánál miről tud majd a barátnőknek beszámolni.