Humans on the move

I didn´t want to leave my country. I had everything for a complete life: beautiful home, family, successful profession, a garden, social life, respect. I had a mission, I had my duty there. And beyond, I had the language. I knew all the secrets of the places, all what is hidden, the invisible – the tastes, the smells, the nuances of the culture, I understood all the connections, social relations. I could read ´in between the lines´

It was an understanding deep from the guts. I knew everything which was invisible and of which I was even unaware; this was what it meant for me to be embedded safely in a society. Even if I was never fully satisfied with the rules, with the system, or even with the values, I still felt home, which meant that I felt potent. I was able and motivated to make changes. I was able to start new things and protest against old ones. I was able to connect with people, ideas. I was responsible.

még néhány utolsó gondolat Lars von Trier Nimfomániás című filmjéhez

Lars von Trier Nimfomániás című filmje nekem fontos film. Ez az a film, amit lehet szeretni és lehet nem szeretni. Lehet belőle hiányolni az érzelmeket, a már jól ismert erotikus esztétikát. Lehet benne nem szeretni a markáns hangot, a brutális sarkításokat, a félbehagyott mondatokat, a meztelenséget, és persze a nemi szervek irritáló látványát. És ilyenkor lehet megnézni más rendező más filmjét. Ez senkinek sem kötelező. Az azért hamar kiderül, hogy azoknak is megvan róla a véleménye, akik nem is látták… mégiscsak tud ez a film valamit. Nyomot hagy; kérdéseket, nehezen kezelhető belső feszültséget.

Nekem nem a szex volt zavarba ejtő. Bennem az első hosszan tartó kérdés Joe arca volt. Miért nincsenek ennek a nőnek érzelmei? Hol a szenvedélye? Miért nem szenved, élvez, rajong, bőg, miért nem látszik az arcán, hogy mi zajlik benne? Aztán szép lassan összeállt bennem valami. Talán épp az Uma Thurman alakította családi jelenet kapcsán. Az olyan volt mintha egy Ionescu drámát látnék. Úgy abszurd, hogy közben pontosan életre keltek bennem gyerekkorom emlékei. Ahogy a szülők pakolásszák a gyerekeket önzéstől túlfűtött szerelmi drámáikban. Nem lehet, hogy az érzelmek láthatatlansága épp ennek a túljátszott drámának a másik oldala? Joe egész egyszerűen nem azt mutatja, amit megszoktam látni? Amivel könnyen tudnék azonosulni? Ami könnyen érthető lenne, mert éppen ugyanolyan, mint egy kamaszlány, egy fiatal nő, egy férjes asszony, egy anya általában? Amire én is nevelve voltam? Joe közömbös. Joe unott. És ez irritáló. De miért őt utálom, amikor azt a világot is utálhatnám, ami iránt közönyös? Nem lehet, hogy az őt körülvevő világ pont ennyi őszinte érzelem kiváltására alkalmas? Csak Joe nem a drámai nagyjelenetek nyelvén, nem a megszokott, gyöngykönnyeket elmorzsoló szenvedélyes hősnő arcával, nem Cathrine Deneuve rezzenetlen, örök szépségével kommunikálja, hogy basszátok meg, nem kérek az alázatos nőszerepből, nem akarok szeretettelen feleség lenni, őszintétlen anya, boldogtalan ember. A testével mondja el, befelé beszél, nem halljuk, ahogy sokszor minket sem hall senki. tovább…

Meglepetés magazin – szexrovat | 2013 december

Múltkor véletlenül elolvastam anyám újságjában a válaszát. Nagyon tetszett, és rögtön kérdeznék is! 19 éves vagyok, a barátommal 3 hónapja élünk nemi életet. A barátnőm megdöbbent azon, hogy nem használunk óvszert. Rám is ijesztett. Most mi legyen? Fogamzásgátló (azt szedek), vagy gumi? Vagy mindkettő?

Én sajnos nemcsak szakemberként, de szexuálisan aktív, tudatos nőként sem tudom jó szívvel letenni a voksom a jelenleg elérhető egyik védekezési forma mellett sem. Csak a teherbeesés ellen védekeznek, vagy a betegségek ellen is? A hormonális fogamzásgátlás csak az első esetben megoldás, de ha monogám, biztonságos a kapcsolatuk a barátjával, akkor elvileg nincs szükségük a gumira. Az óvszert – bár még mindig ez az egyik legjobb megoldás – sokan nem szeretik, mert macerás és zavaró lehet az intimitásban. A kombinált hormonális fogamzásgátlók használata esetén a jelenlegi statisztikák szerint csupán néhány százalékos kockázata van a teherbeesésnek. A gyógyszereknek viszont számtalan mellékhatása és kockázata van a nő egészségére, de a szexualitásra is. A gyógyszerekkel kapcsolatban csak mindig az aktuális kutatási eredményekre támaszkodhatunk, azok azonban folyton változnak; amiről évekig ódákat zengtek, arról a termékről egyszer csak kiderül, hogy használatától nagyon magas a trombózis kialakulásának veszélye. Én azt mondanám, hogy egyrészt kezdje el „megtanulni”, figyelni a teste működését. Ha épp nincs aktív szexuális kapcsolatban, akkor mindenképp érdemes elhagynia a hormont és megismernie a ciklusát, hogy mikor van peteérése (akkor termékeny) és figyelni azt is, hogy a gyógyszerre hogyan reagál a szervezete. Változik-e a menstruáció intenzitása, testsúlya, fizikai aktivitása, kedélye, bőre, libidója. Én mindenképpen javasolnám, hogy ezt beszélje meg nőgyógyászával is; legyen tudatos a termékválasztásnál, kérjen általános kivizsgálást, hogy az Ön szervezetéhez – ha emellett maradnak – melyik gyógyszer a legmegfelelőbb! Arról nem is beszélve, hogy ezt a barátjával is meg kell beszélniük, ez közös felelősség, sokféle védekezés létezik, nemcsak nekünk nőknek kell erről döntenünk.

Meglepetés magazin – szexrovat | 2013. december

Sokáig töprengtem, elküldjem-e ezt a levelet. Úgy érzem magam, mint egy ritka állatfaj, a kihalás szélén. Az a helyzet, hogy 35 éves vagyok, és még szűz. Leírni is szörnyű, de így van. Voltam randikon, többször eljutottunk valamelyikünk lakására (különböző fiúkkal), de amikor dönteni kellett volna, mindig úgy éreztem, hogy jéggé dermedek. Ezt a pasik is megérezték rajtam, és nem erőlködtek. Nem tudom, mi ez a görcs, ez a gátlás, ami automatikusan jön, amikor a szex gondolata felmerül. Violetta

Fontosnak érzem mindenek előtt azt elmondani, hogy egyáltalán nem számít „ritka állatfajnak”. Önmagában amiatt, hogy még nem kezdett szexuális kapcsolatot senkivel, nem kell szégyenkeznie. Nincs olyan szabály, vagy norma, hogy mennyi idősen kell elkezdenünk a partnerszexet. Mégha benne is van a „levegőben”, hogy már „illene” ennyi idősen szexuálisan aktívnak lenni, az lenne fontos, hogy ne külső elvárások vezessék, hanem merjen hallgatni a saját érzéseire! Nem lehet, hogy ezeken a randikon egyszerűen nem érezte, hogy itt az idő, az alkalom? Hogy eddig nem találta még a megfelelő partnert? Mert, ha igen, akkor helyesen tett mindent, mert a szíve ezt diktálta. Annak, hogy ezekben a szituációkban jéggé dermed, persze sokféle ok lehet a hátterében, amit érdemes lenne fokozatosan feltárni és megérteni. Miről szól ez a félelem? Az intimitástól, a meztelenségtől, a fiúktól, az ismeretlentől, a kudarctól szorong? Ezekből mennyi gyökerezik a múltjában, a gyerekkorban, a családból hozott élményekben és mennyi adódik ezekből a friss kudarcélményekből? Ezzel szembenézni egy elég összetett, önismereti munkát, és külső megerősítést is igénylő folyamat, én érdemesnek tartanám segítő szakember bevonását. Már csak azért is, hogy időközben ne veszítse el a legfontosabbakat: az önbizalmát, humorát, nyitottságát. A párkapcsolati szex egyébként csak egy része a szexnek, az erotika partnertől függetlenül is létezhet. Biztonságban kísérletezni, „tanulni” lehet egyedül is, így a következő találkozásig a teste sem felejti el, hogy milyen is erotikus üzemmódban lenni.

„Eccör vót, másszor máskint, Szissz álmábann vót egy kert, éppeg aféle, amint a valóságbann, teli fákkal, páfrányokkall, ízöss egerökkel, gyümőcsökkel, mög egy embörpárral. Jáccott ott mindönki, azonn ártatlanságba, amint mög löttek terömtvell. Sömmit se tuttak, mer nem es vót sömmi. Egisz formássak vótak, ollann egyformássak, s igönn szeröttek jáccadozni egymással. Ollan gyönyörűségöss szép vót ottan mindönn, hogy csak nésztek, szívták magukba a látni valót, tapintották, símogatták a fákat, a sarat, a virágokat, s egymást. Egymás szájára tötték a szájukat, nyalták, s csókolták egymást, de nem tutták, hogy ez a csók. Simították gyönyörűséggel egymás orcáját, sima hasát, mejjit, hogy tánc vót a mozdulatuk, de nem tutták, hogy ez a tánc. Egyikükből kinőllt, kihatalmasodott egy gyönyörűségöss fasz, de nem tutták, hogy az a fasz. Csak símogatták, mert szép vót, s fínom, hát szopogatták es, amég ki nem sírt belülle a bolldogság nedve. Aszt egymásra kenyték, s jáccottak tovább. […]”
(Hargitai Ildikó: Mese a paradicsomkertrül )
„Apám meghalt, anyám beteg.
Értük miért is szenvedek?
Hisz tőlük annyira vagyok,
mint szememtől a csillagok.”
(Nemes Nagy Ágnes: Család )

Számtalan történetet lehetne mesélni arról, ahogy kislányként elképzeljük, hogy mit jelent majd felnőtt nőnek lenni. Nem véletlenül mászkálunk négyévesen anyáink magas sarkú cipőiben, húzzuk fel az estélyi ruhájukat, és kérdezzük őket arról, hogy miért szedik le a szőrt a hónuk alól. De valahogy mégis van a felnőtt női és a kislánylét között egy láthatatlan fal, valami megmagyarázhatatlan távolság. Van egy csomó elérhető dolog, lehet turkálni a táskájukban, a szekrényükben, fel lehet próbálni a napszemüvegüket, el lehet kenni a rúzsukat, de vannak a titokzatos dolgok, amelyekhez egyszerűen nincs gyermekként hozzáférésünk. Nem is feltétlenül fizikai értelemben, de sokkal inkább, mintha valami misztikus burok vonná körül az anyákat, a felnőttség áthatolhatatlan burka. Mi a különbség felnőtt és gyerek között? A kisfiam tud egy egyszerű és kézenfekvő választ: ha nagy leszek, elérem a csillárt, mint a mama, és iskolába fogok járni, mint Albert. Szexuális értelemben a gyermekkor és a felnőttkor közötti határ azonban, úgy tűnik, nem ennyire egyszerű. A felnőtté válás bonyolult folyamatát mindenki máshogyan értelmezi, a gyermeklét és a felnőttvilág közötti határvonalat is mindenki máshol húzza meg.

Mivel nem ehhez vagyunk „szokva”, ezért sok szülő feltehetőleg túlbonyolításnak venné, ha a felnőtté válásra mint egy, már az újszülöttkorban kezdődő, finom átmenetekkel teli folyamatra kellene gondolni. Ehelyett legtöbben úgy tekintünk a felnőttségre, hogy ez mindenkinél egy konkrét ponton, történetesen tizennyolc évesen, vagy bizonyos feltételek (iskolák elvégzése, önálló kereset, esetleg épp gyerekszülés) teljesülésével következik be. Mintha addig a pontig olyan számottevő különbségek lennének a felnőttek és a gyerekek között. Számomra ezt a „ha, majd ha felnőtt leszel…” kezdetű mondatok bizonyítják legjobban. A felnőttlétre való folytonos utalgatás, a felnőttlétre való készülés, a felnőttséggel való zsarolás erősíti ezt az elvágólagosságot a gyermek- és a felnőttvilág között. Felnőtt az, aki a normákat a gyerekkel szemben betartatja, míg a gyerek folyamatosan, puszta létével normasértő. Nem véletlen, hogy a felnőtté avatás tradicionális rítusai a nemi éréshez kötődnek, és hogy a mi társadalmunkban éppen a kamaszok ennyire „problémásak”. Mintha a felnőttkor egy bizonyos életkorban szükségszerűen bekövetkezne. Mintha nem gyereke válogatná, hogy ki, mikor, hol tart tudásban, képességekben vagy akár érzelmi intelligenciában. Kamaszokkal dolgozva én minden alkalommal azt tapasztalom, hogy ugyanazon életkoron belül is elképesztő különbségek vannak gyerek és gyerek között, ami függ a családi háttértől, de a gyerekek egyéni sajátosságaitól is. A „gyerekeket” mégis igyekszünk homogén csoportként kezelni, és általános igazságokat, elvárásokat megfogalmazni velük kapcsolatban. Mint ahogy azt annak idején velünk is tették a felnőttek.

Meglepetés magazin – szexrovat | 2013 november
Kedves Dóra! Kérem, segítsen! 24 éves vagyok, nyolc hónapja együtt élek egy 31 éves fiúval, a kezdeti viharos szex már kezd kissé kihűlni. A múltkor például éppen elég fáradt voltam, tényleg fájt a fejem, de a fiúm annyira akarta, hogy belementem a szexbe. Nem volt orgazmusom, de eljátszottam, gondoltam, egyszer én is megtehetem. De lebuktam, a párom észrevette, hogy „csaltam”, és nagyon megbántódott. Olyasmiket vágott a fejemhez, hogy nem is kívánom őt, és hagyjuk abba. De könyörgöm, egyszeri alkalom volt, és neki akartam jót! Vagy nem volt érdemes? Miért ennyire fontos a pasiknak, hogy kielégítsenek? Kinga

Kedves Kinga. Azt nem tudom, hogy mi fontos a „pasiknak”. Én azt a kérdést tenném fel, hogy Kingának és párjának mi a valóban fontos? Az, hogy a szex „zökkenőmentesen” működjön, vagy hogy kölcsönösen jól érezzék magukat az első viharos időszak múltán is? Ez a szex kapcsán létrejött konfliktus jó apropó arra, hogy nyolc hónap után újra elkezdjenek „dolgozni” a szexuális életükön. Én a magam részéről azért sem vagyok híve a gyönyör színlelésének, mert ilyenkor önmagunkat legalább annyira becsapjuk, mint a párunkat. Azt gondolom, hogy mást jelent a szerelmünk kedvében járni, mint áldozatot hozni. Az igaz, hogy lehet hosszabb távon is színlelni, saját örömünket félretéve inkább a másiknak kedvezni, de kérdés, hogy érdemes-e. A szex ugyanis furcsán működik. A „minőségét” mindig is az garantálja, ha mindketten egyaránt megtaláljuk benne a jót. Ha történetesen sikerülne is tökéletesre fejlesztenie a színlelést, párja egy idő után úgyis fogja érezni, apró jelekből látni, hogy éppen a vágy, a szex motorja hiányzik. Arról nem is beszélve, hogy egy kapcsolat akkor működik jól hosszú távon, ha nem szívességből, kötelességből vagy megszokásból vagyunk benne, hanem mert sokkal jobban érezzük magunkat, mintha mással, vagy egyedül lennénk.

– HVG Pszichológia 2013 február
Szenvedélyesnek mondjuk azt, ami nem ésszerű, racionális vagy logikus. Logikus az ész, az élet, a világosság, a kozmosz, a harmónia, a mennyeiség, az egyetemesség és a szabályosság. A szenvedélyesség pedig a téboly, a halál, a sötétség, a káosz, a diszharmónia, a mélység, a sajátosság és a változandóság – hangzik a szenvedély egyik meghatározása. Ebből az idézetből engem nem csak az ész és érzelem szembenállása, de a szenvedély kizárólagosan negatív színben való feltüntetése is legalább ennyire foglalkoztat. Mert bár a francia felvilágosodás filozófusának Diderot-nak tulajdonított gondolat is jelen lehetne a köztudatban, miszerint „bár únos untalan ócsároljuk a szenvedélyeket, minden emberi bajért őket okoljuk, mintha elfelejtenénk, hogy összes örömeinket is nekik köszönhetjük” – mégis különféle szenvedélyeink megítélése mintha a mai napig meglehetősen ambivalens lenne.

Értelem és érzelem

Szenvedélyeink száma és formája rendkívül sokféle, mint ahogy igen sok tudomány sokféle nyelven és paradigma szerint próbálja értelmezni és osztályozásnak alávetni őket. Mégis, ha elkezdjük feltérképezni a szakirodalmat, akár csak ha a szenvedély különféle definícióit nézzük, legtöbbször mint fenyegető, mindent elsöprő emberi érzelem jelenik meg. Valami, ami beférkőzik az akaratunkba, uralkodik rajtunk, ami józan belátásaink ellen való. És, hogy ez mennyire nem csak az elméleti fogalmak szintjén létezik, elég arra gondolnunk, hogy „szenvedély” szavunk általában milyen összefüggésekben szokott megjelenni: szenvedélybeteg, függő, szenvedélyei rabja és hasonlók. A szerelmi szenvedélyek természetét illetően a helyzet ráadásul még komplikáltabb. Ma mintha egyszerre lenne kötelező szenvedélyesnek, érzékinek lennünk, miközben a szenvedély megítélése továbbra sem vesztett semmit ambivalens természetéből. A szenvedély vonzó és kívánatos, de legalább ennyire félelmetes, veszélyes is. Nemrég került a kezembe egy népszerű magazin cikke, miszerint kiábrándítóak a szexuálisan bevállalós nők. A cikk azt tárgyalja, hogy a férfiak számára miért visszatetsző, ha egy párkapcsolatban partnernőjük – eleget téve a férfifantáziáknak – a valóságban is szenvedélyesen érzéki, nem csak a konyhában virtuóz, de az ágyban is levetkőzi a jólneveltség álarcát és nyitott mindenféle szexes malacságra. Még, ha el is tekintünk attól a ténytől, hogy a cikk mennyire általánosan és sematikusan nyilatkozik nők és férfiak érzelmeiről, reakcióiról, szokásairól és párkapcsolati preferenciáiról, elgondolkodtató, hogy miért tálalják ennyire negatívan, megkérdőjelezve a „rendes nők” szexuális szenvedélyét, és, hogy mi a média szerepe abban, ahogy a szexuális, érzéki szenvedélyekről gondolkodunk.

Meglepetés magazin -szexrovat | 2013 október

Volt egy pasi, nagyon megtetszett nekem. Én is bejöttem neki, éreztem. Éppen hazaköltözött külföldről, sokszor hívott, hogy segítsek neki a lakása berendezésében. Tudtam mi lesz a vége, és a nagy esemény be is következett. Fel voltam izgulva, akárhányszor beléptem hozzá, alig vártam, hogy levegye rólam a bugyit. Mégis csalódás lett a vége. Nem volt rossz, de valahogy úgy éreztem, túlaggódja, túlfinomkodja a helyzetet, hogy nekem „jó” legyen. Én macsóbb pasikhoz voltam szokva, lehet, hogy ez a baj? Folytassam ezt a kapcsolatot? Anikó

Egy kapcsolat kezdetén az óvatoskodás, „bénázás”, vicces, vagy szokatlan érzés teljesen helyénvaló is lehet. Keressük egymást, próbáljuk megismerni a másikat, magunkat, hogy kinek mi a jó. Arról nem is beszélve, hogy van egy határátlépés aközött ahogy a flörtölés során épül, épül a vágyunk és amikor lekerül rólunk a bugyi, amikor ténylegesen meg kell érinteni a másikat „ott lent”, tudni, hogy éppen hol mi esik jól, az már nem feltétlenül olyan triviális.

I. Könyv – Minden dolgok kezdete – gyermekből felnőtt, lányból asszony

„Volt egyszer egy Mari nevű szekrény. És ebben a szekrényben egy szép Hercegnő nevelkedett. A hajában selyemszalag, a nyakában csillogó gyöngy, a ruhája bársony, csupa csipke, finom kis kezében két szál tulipán.

– Szép Hercegnő – suttogott az egyik tulipán –, állj egyenesen.

– Ülj egyenesen – suttogott a másik.

– Szép Hercegnő – suttogott az egyik tulipán –, ne bandzsíts.

– Ne kancsíts – suttogott a másik.

– Szép Hercegnő – suttogott az egyik –, ne izegj.

– Ne mozogj – suttogott a másik.

– Szép Hercegnő – suttogott az egyik tulipán –, ne piszkáld a füled.

– Az orrod – suttogott a másik.

– Szép Hercegnő – suttogott az egyik tulipán –, ne szürcsölj.

– Ne hörpölj – suttogott a másik.

–- Szép Hercegnő – suttogott az egyik tulipán –, ne köpködj.

– Ne kapkodj – suttogott a másik.

– Szép Hercegnő – suttogott az egyik tulipán –, ne ugrálj.

– Ne bugrálj – suttogott a másik.

– Szép Hercegnő – suttogott az egyik tulipán –, ne locsogj.

– Ne fecsegj – suttogott a másik.

– Szép Hercegnő – suttogott az egyik tulipán –, ne nevess.

– Bableves – mondta a szép Hercegnő, és azon nyomban beleszeretett egy szegény kocsislegénybe, aki éppen arra járt, és azon nyomban férjhez is ment hozzá.”

(Mosonyi Aliz–Háy Ágnes: Szekrénymesék[i])

Az első fiúmat tiltotta tőlem az apám. Két évvel volt idősebb nálam, az alattunk lévő lakásban lakott. Magasépítőnek tanult, és Simson motorral járt. Tizennégy éves voltam, és szerelmes. Titokban randiztunk, legtöbbször a lépcsőházban, de a bujkálás kreatívvá tett, úgyhogy elmondhatom, hogy az első szexuális élményeim minden tekintetben elég izgalmasra sikerültek. Szerettük egymást, megbíztunk egymásban, és kölcsönösen kezdők voltunk. Kezdők és kíváncsiak. Azt hiszem, hogy ez az indulás meghatározó volt a későbbi szerelmi életemre nézve is. Otthon azonban nem mentek könnyen a dolgok. Az apám egyedül nevelt minket az öcsémmel, meglehetősen ellentmondásos elvek alapján. Rám a radikális konzervatív, spártai elvek vonatkoztak…

Meglepetés magazin – szexrovat | 2013 október

Kedves Dóra. Néhány hete beszélgettem a barátnőmmel intim dolgokról is. Meglepődtem, amikor ő elmondta, hogy a barátjával, ha szexelnek, neki legalább 3-4 orgazmusa van egymás után. Nekem nincs ilyen, én annyira kielégülök egyszer is, hogy legalább egy órának kell eltelnie, amíg újra megkívánom a barátomat, de ő rendszerint már alszik olyankor. Neki sincs szüksége ismétlésekre, legalábbis nem mondja. Ön szerint most jól vagy rosszul csinálunk valamit? Köszönöm a választ, Rebeka

Kedves Rebeka. Ha most egymással szemben ülnénk, akkor visszakérdeznék, hogy mit érez, jól csinálják a barátjával? A leveléből én azt olvasom, hogy tökéletesen jól vannak a párjával az egyszeri közös „vacsora” kölcsönösen boldoggá teszi mindkettőjüket. A szexben az a fantasztikus, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképp működik, és nem kell akarnunk a szomszédunk, a barátaink, a média, de még a szakértők véleményéhez sem igazodnunk. Az orgazmus nagyon szubjektív és összetett testi, pszichés és érzelmi folyamat, minden nőnél máshogy működik, … tovább